Életmód tippek a világ legjobbjaitól
Szerző: Tim Ferriss
2017 kemény év volt a könyv szerzője számára, hiszen több barátja is elhunyt ekkor. Ez arra késztette, hogy felülvizsgálja az életét és olyan kérdéseket tegyen fel magának, amiket előtte nem. Ilyen kérdések például:
„A céljaim valóban az egyémek, és nem csak azért tűztem ki őket, mert ezeket kellene csinálnom? Hogyan élhetném meg jobban a jelen pillanatot? Hogyan lehetnék kedvesebb magammal? Hogyan koncentrálhatnék még jobban az igazán fontos dolgokra?”
A válaszok megtalálása érdekében pedig a világ legsikeresebb embereivel beszélgetett el, akik között voltak a 20-as éveikben járó fiatalok, de 80 éves idősek is. Ebben a könyvben megosztja velünk a válaszokat, amelyek biztosan Neked is segíteni fognak, bárhol is tarts az életedben.